|
GÁZVESZÉLYJELZŐ RENDSZEREK
Gázérzékelőket alapvetően két ok miatt
alkalmaznak. Az egyik a felhasználó igénye a biztonság növelésére, a másik -
mert kötelező. A felhasználók túlnyomó részben csak a kötelezősége miatt
telepítenek gázveszélyjelző rendszereket "költségtakarékosság" miatt, de
nem ritka a meglévő rendszerek leszerelése sem ugyanezen érvek miatt. Nem is
beszélve arról, hogy az ezen érvek sokszor a vonatkozó jogszabályok hiányos
ismeretén alapulnak.
Érvek a gázérzékelők használata mellett
Az, hogy a robbanásveszély kialakulását meg
kell előzni, senki által nem vitatott. Különbség csak a veszély mértékének
megítélésében van. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy nem csak a földgáz
illetve a propán-bután gáz robbanásveszélyes, hanem szinte az összes
oldószer és az alkohol gőze is.
Izgalmasabb terület az élet és egészségvédelem. Talán a szocializmus
hagyományaként nálunk egészségkárosítás miatt munkáltatót még nem
marasztaltak el olyan mértékben, hogy az a munkáltatót súlyosan érintse, és
mind őt, mind a többieket az egészségvédelmi szabályok önkéntes betartására
ösztönözze. Sajnos ebben nem is várható változás addig, amíg egy-egy
kártérítési per még egyértelmű esetekben is évekig elhúzódik. Ebben az
EU-hoz való csatlakozás miatt rövidesen változás várható, mely szerint a
munkáltatónak kell bizonyítania, hogy az egészségkárosodás nem az ő
hibájából, mulasztásából adódott. Ez gyakorlatilag csak gázérzékelők
alkalmazásával lehetséges.
Javasoljuk az alkalmazott anyagok tűzveszélyességének és egészségkárosító
hatásainak gondos tanulmányozását, melyben díjmentesen rendelkezésre állunk
(gázok és gőzök esetén).
Nézzük a
gázveszély-érzékelők alkalmazásának két fő területét:
Szabványban kötelezően előírt alkalmazások:
Jogi kötelezettség a kazánházakra viszonylag
jól definiált, kár hogy annak alapszemlélete az, hogy ha van "hasadó nyíló
felület", akkor az anyagi kár nem túl jelentős és legfeljebb csak a
kazánházban vagy annak közvetlen közelében levő egy-két ember sebesül vagy
hal meg, amiért felesleges lenne (?!) gázérzékelőre beruházni.
A másik és pillanatnyilag utolsó terület, ahol gázérzékelő berendezések
alkalmazása kötelezően előírt: a gázüzemű gépjárművek gáz-üzemanyagellátó
berendezésének javítása.
Ettől eltérő esetekben jogszabályban előírt alkalmazási kötelezettség
nincsen, a tervező vagy az engedélyező hatóság belátása, "bátorsága" szerint
kerül betervezésre, kivitelezésre.
Élet és egészségvédelem
Jogszabályban
előírt alkalmazási kötelezettség nincsen. Az alkalmazás pillanatnyilag
gyakorlatilag kimerül a garázsok szénmonoxid-érzékelőinél, melyet az ÁNTSZ
vagy a helyi tűzoltó követel meg, saját belátása szerint.
Ha már van gázérzékelője
Sajnos egy
gázérzékelőt nem csak megvásárolni, hanem karbantartani is kell. Ennek
elsősorban az érzékelőelemek öregedése, és ezzel összefüggő
érzékenységváltozása az oka, de a karbantartás a teljes berendezés és a
hozzá kapcsolódó készülékek működőképességének ellenőrzését is magában
foglalja. A karbantartás gyakoriságára egyértelmű előírás nincsen, ezzel
kapcsolatban a gyártó előírásai az iránymutatóak. Felhívjuk figyelmét, hogy
egy gázérzékelő szakszerű javítását, karbantartását csak a gyártó
szakszervize tudja elvégezni, és csak ő végezheti. Robbanás biztos
berendezések szerelése, javítása szakvizsgához kötött. Ezek meglétét kérjük,
saját érdekében ellenőrizze!
Szolgáltatásaink
Szakszervize vagyunk a következő gyártóknak:
MIKI, MMG-AM Rt., NOTIFIER, az érdi Műszer Automatika Kft., Sysens Kft., Stieber Bt., Völgas Kft. valamint a miskolci TÜKI és MMA Egyéni Cég
Tevékenységi köreink gázveszélyjelzők vonatkoztatásában:
Az általunk forgalmazott berendezések köre
csaknem az összes magyarországi szakhatósági engedéllyel rendelkező
gázveszélyjelzőre kiterjed.
Díjtalan szaktanácsadással a gázveszélyjelzőkkel kapcsolatos minden
területen készséggel állunk rendelkezésére.

|